2024. december 3.
Kijött az első nagy tanulmány az e-cigiről, és nincs sok örülni való

Kijött az első nagy tanulmány az e-cigiről, és nincs sok örülni való

Nem igazán segít lejönni a hagyományos cigiről, ellenben a tinik könnyen rászoknak.

„A dohányzás öl. Egyetlen szokást sem kötöttek ilyen egyértelműen a halálhoz” – kezdi írását a Business Insider. A nem éppen szívderítő antré után felsorolják, hogy milyen méreganyagok kerülnek a szervezetünkbe a dohány elszívásakor. A kátrány mellett olyan nem éppen egészséges anyagokat lélegzünk be, mint a kadmium és berillium, ahogyan nikkelt és krómot is, melyeket természetesen tartalmaz a dohány levele.

Ezért nem csoda, hogy az eddigi adatok szerint az elektromos cigaretta, mely során gőzzé alakított folyékony nikotint pöfögtet a használó, kevésbé káros, mint elégetett dohányt beszívni – írják. Más elképzelések szerint a hagyományos cigaretta helyett a gép után nyúlás segítheti a leszokást, ám ezen a területen kevesebb a bizonyíték. Felhívják rá a figyelmet, hogy az e-cigaretta szervezetünkre gyakorolt hatásáról sem készült eddig túl sok tanulmány, ám a folyamatosan befutó adatok kezdenek rávilágítani az egészségügyi hatásokra.

Növeli a szívroham kockázatát

Az egyik legaggasztóbb megállapítása az első hosszútávú hatásokat vizsgáló tanulmánynak, hogy a napi rendszerességgel gőzölőknél jóval nagyobb a szívroham kialakulásának a kockázata. A nem dohányzókhoz képest a rizikó megduplázódik, míg a dohányzók háromszoros veszélynek vannak kitéve. Azonban a legrosszabb helyzetben a kettős használók vannak, náluk ötszörös az esély – húzta alá a Business Insidernek a dolgozat egyik szerzője. Stanton Glantz kifejtette, hogy gyakran nyomják az e-cigit, mint leszokási lehetőség, ám sokan mindkét szokás rabjai maradnak.

A tinik könnyeben szoknak rá

A mostani – 70 ezer amerikait vizsgáló – dolgozat is több hiányosággal bír, például nem bizonyította, hogy a e-cigizés vagy éppen a cigizés szívrohamhoz vezet, „csak” azt, hogy a kettő összefügg. A cikk hozzáteszi, hogy nem ez volt az első tanulmány, mely szerint a gőz szívása is komoly egészségügyi kockázatokat rejt. Egy 2015-ös vizsgálat szerint ugyanazok a veszélyes anyagok bújnak meg az e-cigaretta párájában, mint a dohányfüstben, beleértve a kadmiumot és a nikkelt. Ezen tanulmány egyik szerzője szerint a fűtőszálakból szivároghatnak az olyan mérgező anyagok, mint az arzén, a króm és a mangán. Ennek ellenére még nem lehet pontosan tudni, hogy milyen hatása van a gőzzel bejuttatott veszélyes fémeknek. Ugyanakkor ezekről az anyagokról korábban megállapították, hogy a tüdőt, a májat, az immunrendszert, a szívet és az agyat károsítják, és több rákfajtához is köthetőek.

Segíthet a leszokásban az idősebbeknél, ám a tinédzsereket pedig éppen a rászokás útjára viszi – mutat rá egy harmadik tanulmány. Az idősebbeknél azért lehet jótékony hatással, mert még így is kevesebb mérgező anyag jut a szervezetbe, ugyanakkor a fiatalok rászokása miatt nem lehet kijelenteni, hogy általánosan jó vagy rossz az e-cigaretta – mondta el David Eaton, a Washingtoni Egyetem munkatársa.

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.