2025. augusztus 21.

Ma még kérheti bevallása postázását!

Március közepéig 532 ezer kérés érkezett a hivatalhoz. A legtöbben sms-ben kérték bevallásuk kiküldését.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 19-én megkezdi az adóbevallási tervezetek postázását, amelyet még hétfő éjfélig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon.

A NAV saját fejlesztésű e-szja felületét eddig már több mint 1 millióan keresték fel. Az ügyfélkapuval rendelkező több mint 3,2 millió magánszemély a bevallási tervezetét a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépén is megtekintheti, és ha szükséges szerkesztheti is azt – írta az MTI.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az még hétfő éjfélig kérheti a tervezete postázását. Március 13-ig 532 ezer ilyen kérés érkezett a hivatalhoz. Továbbra is az sms vezeti a népszerűségi listát, a kérelmek mintegy 70 százaléka így érkezett. Míg tavaly a bevallás-kiküldési kérelmüket papír alapon mintegy 100 ezren adták fel postán, addig idén már csak 34 ezren választották a hagyományos levelezési módszert. Az e-NAV mielőbbi elérését az is segíti, hogy naponta több százan nyitnak ügyfélkaput.

Megosztás

5 okos tipp a látás javítására

Hello Mozaik

5 okos tipp a látás javítására

  • 2025.08.4

A modern életmód egyre nagyobb kihívás elé állítja a szemeket. Képernyők, UV-sugárzás, stressz és helytelen táplálkozás mind közreműködnek abban, hogy látásunk fokozatosan romolhat. A jó hír az, hogy egyszerű, mindennapi szokások kialakításával sokat lehet tenni a szem egészségéért és látás megőrzéséért. Az alábbiakban az Alensa javasol 5 tippet, mire érdemes figyelni.