2024. december 3.
Egyre komolyabban vesszük a Föld Óráját

Egyre komolyabban vesszük a Föld Óráját

Limában a tengerpartot több száz kilogramm hulladéktól tisztították meg ezen a napon, Mianmarban megnyitották az első „Föld Órája falvakat”, ahol természeti erőforrásokból származó megújuló energia biztosít áramot az embereknek.

Sosem látott rekorddal, 188 ország részvételével tarolt idén a WWF Föld Órája! Magánszemélyek, vállalatok és civil szervezetek világszerte hallatták hangjukat vagy tettek konkrét lépéseket a természet megőrzése érdekében. A világ közel 18 ezer épületének és objektumának fényei hunytak ki - közölte a WWF Magyarország.

„A 2018-as Föld Órája alkalmából március 24-én 20:30-kor olyan látnivalók díszvilágításait kapcsolták le, mint a párizsi Eiffel-torony, a Sydney-i Operaház, a londoni Big Ben és a Parlament, az egyiptomi piramisok, a New York-i Empire State Building, a tokiói adótorony, a Rio de Janeiro-i Krisztus-szobor és az Abu Dhabiban található Zájed sejk mecset. Lekapcsolt itthon a Budai Várnegyed, az összes fővárosi híd, a Parlament, a Nemzeti Színház, a tatabányai Turul emlékmű, de többek között Győr, Hajdúszoboszló, Hollóháza, Mórahalom, Nyíregyháza, Sopron, Szolnok, Veszprém és Eger díszvilágítása is” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Budapest a Föld órája elnevezésű akció előtt kivilágítva (balra), és az akció idején, kivilágítatlanul 2018. március 24-én este.
Fotó: MTI/Mónus Márton
 

Az #EarthHour és az idén bevezetett #Connect2Earth hashtaget több mint 3,5 milliárd alkalommal használták a közösségi médiában január és március között. Mintegy 250 közszereplő is hallatta a hangját a Föld Órája kapcsán: olyan hírességek szólaltak fel a bolygóért, mint Andy Murray, Jared Leto, Ellie Goulding vagy a The Killers zenekar.

Kolumbiától Indonézián át a Fidzsi-szigetekig az idei Föld Órája tettekre és összefogásra késztette az embereket annak érdekében, hogy megóvják az erdőket és az értékes mangrove élőhelyeket, Romániában százak fejezték ki elkötelezettségüket a természetvédelem iránt azáltal, hogy szimbolikus leveleket írtak folyóiknak, erdeiknek és a vadvilágnak címezve. Afrikában 24 ország csatlakozott a Föld Órájához, ezzel is felhívva a figyelmet a kontinens legnagyobb természeti kihívásaira – többek között a fenntartható energia használatára, az ivóvízellátásra és a természetes élőhelyek pusztítására. Peru fővárosában, Limában a tengerpartot több száz kilogramm hulladéktól tisztították meg ezen a napon, Mianmarban pedig megnyitották az első „Föld Órája falvakat”, ahol természeti erőforrásokból származó megújuló energia biztosít áramot az embereknek.

„Connect2Earth”, vagyis „Kapcsolódj a Földhöz!” – szól a Föld Órája idei mottója, ami világszerte arra ösztönözte az embereket, hogy megmutassák, mit jelent számukra a természet, és hogyan óvják azt.

 „A tudomány ma már egyértelművé teszi: a természet pusztulása globális krízissé vált, a vadvilág közel 60 százalékkal zsugorodott az elmúlt negyven évben. Egy kimerült bolygón pedig nem lehet fényes jövőnk. Együtt azonban változtathatunk ezen. Cselekednünk kell, a kormányokat és vállalatokat pedig a biológiai sokféleség és a természet megóvása érdekében tett még komolyabb lépésekre kell sarkallnunk” – mondta Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója.

Az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése egyre gyorsabb ütemben zajlik, ami rendkívül negatív hatással van a bolygóra, de ugyanúgy az emberiségre is. Franciaország elnöke, Emmanuel Macron – aki maga is lekapcsolt – a Föld Órájáról szóló nyilatkozatában kijelentette: „a tagadás ideje már rég elmúlt, és lassan elveszítjük a harcot az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség összeomlása ellen.” Hozzátette, ha ez a tendencia folytatódik, akkor bolygónk ökoszisztémái is összeomlanak – a tiszta levegővel, ivóvízzel, táplálékkal és stabil éghajlattal együtt, amit egyelőre még nyújtani tudnak nekünk.

A következő Föld Órájára 2019. március 30-án 20:30-kor kerül sor.

Megosztás

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

Hello Ország

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

  • 2024.09.26

Fenntarthatóság, gyermekvédelem, esélyegyenlőség – és még hosszan folytathatnánk a társadalmilag fontos ügyek listáját. Abban egyetért a közvélemény, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni kell, de a felelősségvállalás szintjeiről és szereplőiről már eltérően gondolkozunk. A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott.