2024. december 3.
A Nyugati nyaralás a legsikeresebben nyitó magyar film idén

A Nyugati nyaralás a legsikeresebben nyitó magyar film idén

Múlt hét óta látható országszerte a mozikban a Nagykarácsony alkotóinak új vígjátéka, a Nyugati nyaralás, amely nézőcsúccsal robbant be a hazai mozikba.

A film rögvest elnyerte a magyar nézők szeretetét. Az első hétvégén több mint 22 ezer jegy kelt el rá, amivel elsőséget szerzett a hazai produkciók idei mezőnyében, ráadásul két éve az első magyar film, amely vezetést szerzett a toplistán. És ha ez nem lenne elég bizonyíték a közönség lelkesedésére, a Nyugati nyaralás nyerte el a hétvégén a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját.

 

„Ha a közönség szereti a filmed, annál nincs nagyobb boldogság rendezőként. Tiszeker Dániel alkotótársammal a szívvel teli történetekben hiszünk. Amikben magunkra ismerhetünk, de sokat nevethetünk is. Nagyon örülünk, hogy a főszereplő családott ilyen gyorsan megszerették a magyar nézők” – kommentálta az eredményeket Lévai Balázs társrendező.

 

A Nyugati nyaralást (forgalmazó: Forum Hungary) több mint 80 mozi vetíti, és a következő hetekben  közönségtalálkozó keretén belül kérdezhetik a vetítés után az alkotókat és szereplőket a nézők a következő városokban: Szentendre, Szombathely, Zalaegerszeg, Kecskemét, Veszprém, Szeged, Székesfehérvár, Sopron, Győr, Debrecen, Miskolc.

 

Fotó: Horváth Csongor – CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

 

Megosztás

Liszt Ünnep a Müpában is

Hello Kultúra

Liszt Ünnep a Müpában is

  • 2024.09.30

Liszt Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, az oratórium címszerepét egy kiváló svájci drámai szoprán énekli.