2025. május 11.
Várja az ovisokat a Gyakorló Iskola

Várja az ovisokat a Gyakorló Iskola

Négy alkalommal várják az óvodásokat az iskolában, hogy ismerkedjenek a közeggel.

A felújított Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola idén is fogadja az iskolába készülő óvodásokat. Összesen négy alkalommal rendeznek nekik foglalkozásokat, „Barátkozás az iskolával” jeligével.

A programok március 7-től indultak, az ovisok kéthetente látogathatják meg az iskolát, ahol érdekesebbnél érdekesebb iskola előkészítő foglalkozásokat tartanak a pedagógusok. Az eddigi alkalmak során, március 7-én együtt énekeltek, táncoltak, március 21-én a mesék birodalmában kalandoztak a résztvevők.

Április 4-én az iskola német nemzetiségi és angol csoportjai mutatkoznak be. Április 11-én pedig a szülőknek is lehetőségük lesz személyesen is megismerkedni, beszélgetni az elsős tanító nénikkel.

A beiratkozás idén április 12-13-án lesz. Aki kitölti előre a regisztrációs lapot, (az iskola titkárságáról, a honlapjáról, vagy az április 4-i ovis foglalkozáson szerezhető be) időpontot egyeztet a szülővel az iskola, hogy ne kelljen várakoznia - informál az infoesztergom.hu.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.