Elkapták a rédei betörőket | Hello
2025. október 1.
Elkapták a rédei betörőket

Elkapták a rédei betörőket

Az egyik betörőt olyan gyorsan elkapták, hogy még a pénzt sem volt ideje elrejteni. Nem úszta meg a társa sem, akivel kirámolták egy rédei ház pénzkazettáját.

 

A kisbéri nyomozók egy 28 éves és egy 42 éves férfit kaptak el egy rédei betörés kapcsán. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták őket, a bíróság pedig hétfőn elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

A rendőrségre február 24-én délelőtt érkezett a bejelentés, hogy egy rédei házból, egy lemezkazettából a készpénz egy részét ellopták. A nyomozás során felmerült, hogy a betörő egy 42 éves helyi férfi. A rendőrök, együttműködve a rédei polgárőrökkel keresni kezdték: még ezen a napon 11 órakor a tartózkodási helyét is felkeresték, ahol a férfi pedig megpróbált elbújni: az ágyneműtartóba. A rejtekhelyet hamar felfedezték, ruhájában pedig ott volt az ellopott pénz, hiánytalanul. Ezt le is foglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

 

A betörőt előállították, és felmerült: a bűncselekményt nem egyedül követte el. Egy 28 éves, szintén rédeit férfit is elkaptak nem sokkal később, akiről úgy tartják: a tettestársa volt. Még aznap őt is elkapták.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány. 

Â