Csatornahálózattal épül a Csenkei út
- Közélet
- 2018.04.24
Nemcsak tovább épül a Csenkei út, de az ivóvíz- és szennyvízcsatorna hálózat is megépítik a munkálatok során.
Az ivóvíz- és szennyvízcsatorna hálózat tervezése, és a szükséges források biztosítása miatt csúszott eddig az út aszfaltozása.
A csatornázás májusban kezdődik, a rákötési lehetőségekről, kötelezettségekről levélben értesítik az érintetteket.
A Csenkei út aszfaltburkolatának kiépítését tavaly kezdték el, amelyhez az önkormányzati önerő mellett 150 millió forint állami támogatást is elnyert Esztergom. A munkálatok néhány hónapja szünetelnek, mint kiderült, az említett okokból.
Az ÉDV Zrt. és az önkormányzat sikeres egyeztetésének köszönhetően heteken belül elkezdődik Szamárhegy és Búbánatvölgy területén a hálózat kiépítése.
Az önkormányzat finanszírozásában elkészültek a tervek, a szükséges engedélyeztetések jelenleg is zajlanak, és heteken belül elkezdődhet a munka. Ha a csatornahálózat kiépült, az aszfaltburkolat is elkészülhet.
Az érintett ingatlanok tulajdonosait az önkormányzat információink szerint a következő hetekben levélben keresi meg tájékoztatás és egyeztetés céljából.
A Csenkei úti csatornafejlesztés a következő években tovább folytatódhat a Fárikúti út – 11-es út között, valamint a csatlakozó utcákban is - írja az infoesztergom.hu.