2025. január 31.
Megoldást ígértek Esztergom problémáira

Megoldást ígértek Esztergom problémáira

Egészségügy, közlekedés, vasútvonal-korrupció, fizetések. Az Esztergom térségében élők ezt a négy területet jelölték a legfontosabbnak, ahogy az nemrégiben egy választókerülettel foglalkozó tévéműsorból is kiderült.

Mint a Hír TV Frontvonal című adásában megszólaló helyiek is fogalmaztak, az egészségügyben fél napokat kell várni egy kontrollvizsgálatra is, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház pedig folyamatos forráshiánnyal küzd. A várólisták végeláthatatlanok, az utak állapota pedig finoman szólva is sok kívánnivalót hagy maga után.

Nunkovics Tibor, aki az Esztergom központú Komárom-Esztergom megye 2. választókerületének jobbikos képviselőjelöltje, ugyancsak ezt a négy megoldandó kihívást jelölte meg sajtótájékoztatóján, melyet győzelmük esetén fel kívánnak számolni. Ígérete szerint több pénzt biztosítanának a térség egészségügyi ellátására, a közlekedési infrastruktúrát javítanák, kivizsgálnák a Budapest–Esztergom vasútvonal korrupciógyanús drágulását, és a felelősök elszámoltatását is előre vetítette. Emellett az európai színvonaltól elmaradó fizetések felzárkóztatását is felvetette.

A Jobbik jelöltje úgy vélte, azért kell rá szavazni, mert csak az ő pártjának van meg a szándéka, az egysége, a támogatottsága és a programja is a Fidesz leváltására.

 
 

 

Megosztás