Hello Közélet
Minden szavazat számít majd, 40-40 százalékon a Jobbik és a Fidesz jelöltje
- 2018.03.25
Beérte a kormánypártok jelöltjét, Móring József Attilát a Jobbik színeiben induló Steinmetz Ádám.
Beérte a kormánypártok jelöltjét, Móring József Attilát a Jobbik színeiben induló Steinmetz Ádám.
Az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje egy tegnap megjelent lapinterjúban értekezett arról, hogy milyen körülmények között és miért szeretné, ha Orbán Viktor adott ideig még ügyvezető miniszterelnök lenne.
Akinek eddig kétségei voltak afelől, vagy nem adott azokra az információkra, miszerint az MSZP-t gyakorlatilag a Fidesz irányítja, az újabb adalékot kaphatott ahhoz, hogy felülvizsgálja álláspontját.
Példátlan választási csalásra készül a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú, vásárosnaményi választókerületében – állítja a jobbik. Azon a vidéken, ahol kiemelkedően magas az elvándorlás, az ellenzéki párt szerint merőben gyanús, hogy 5300 új lakó jelent meg a választási névjegyzékben. A Jobbik szerint ezek az emberek nem is élnek ott, többnyire ukrán nemzetiségűek, magyar állampolgársággal. Van, például olyan 60 négyzetméteres ház ahová százan vannak bejelentkezve.
Az átjelentkezést április 6-án 16 óráig lehet kérni a választó lakcíme szerinti helyi választási irodánál levélben, személyesen vagy online a www.valasztas.hu oldalon.
Molnár Csaba ügyvezető alelnök szerint ha minden ellenzéki párt nem is akar együttműködni, azok a pártok tegyék meg, akik erre hajlandóak.
Az európai uniós tagországok lakói ötévente határoznak arról, hogy kik képviseljék őket az Európai Parlamentben.
A szavazatszámláló bizottságok feladata a választás napján a szavazás lebonyolítása, a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, és - ha szükséges - a választás törvényes rendjének helyreállítása. Ők állapítják meg a választás szavazóköri eredményét is.
Míg az MSZP-Párbeszéd és a DK szerint a kormányt balról lehet leváltani, az LMP szerint ehhez szélesebb együttműködésre van szükség. Az LMP hétfőn tárgyal a Jobbikkal.
Kézzelfogható bizonyítékok igazolják, hogy a fideszes politikus aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. Szita Károly, Kaposvár kormánypárti polgármestere évek óta tagadja, hogy ügynökként tevékenykedett volna, és jogi lépésekkel fenyegette meg mindazokat, akik ezt állítják. Kérdés: most mit lép?
Komárom-Esztergom megye 2. választókerületében Vadai Ágnesnek kellene visszalépnie a kormányváltás érdekében – véli Nunkovics Tibor, a Jobbik helyi jelöltje. Úgy látja, Völner Pál tevékenységének nincs pozitív nyoma, a térséget pedig az M10-es autóút megépítésével be kell vonni a vérkeringésbe. Elszámoltatást ígért az Esztergom–Budapest vasútvonal példa nélküli drágulása miatt.
Hétfőn folytatják a tárgyalásokat.
A Hír Tv Egyenesen című műsorában Heller Ágnes kijelentette, a baloldali pártok jelöltjeinek kell visszalépniük a jobbikos javára a kormányváltás érdekében, ugyanis a Jobbik hívei inkább a Fideszre ikszelnek, ha jelöltjük a baloldal javára lépne vissza.
Egyedül a Jobbik tudta február óta érdemben növelni a táborát. A Fidesz a teljes népességen belül 32 százalékon áll a biztos szavazók körében a baloldalhoz közelállónak tartott kutatócég szerint. A Fidesz számára nem jó hír, hogy nagy mértékben nőtt a politikai aktivitás, hiszen február első feléhez képest (46%), most már 56 százalék jelezte biztos részvételét az április 8-i választásra.
A zöldpárt ellenzéki jelöltek javára jelentett be visszalépéseket vidéken és Budapesten egyaránt.
Szél Bernadett elmondta: a Jobbik ragaszkodik ahhoz, hogy 106 egyéni jelöltet indítson a választáson.
Ingyen tanítanak kezdőket számítógépezni Esztergomban.
A csomag a szavazólapot, az azonosító nyilatkozatot, a szavazólap elhelyezésére szolgáló belső borítékot, a válaszborítékot és a szavazás módjáról szóló tájékoztatást tartalmazza.
Ebben a választókerületben már érezteti hatását a "taktikai szavazásként" emlegetett tudatos ellenzéki magatartás. Legalábbis erre enged következtetni az a közvéleménykutatás, amelynek eredményei szerint a Jobbik jelöltjének támogatottsága tovább nőtt, s most már hibahatáron belül áll a kormánypárti aspiránssal.
Az Igazságügyi Minisztérium fideszes parlamenti államtitkára ellenében – ahogy négy éve – most is a jobbikos Nunkovics Tibor és a DK-s Vadai Ágnes méretteti meg magát. A Komárom-Esztergom megyei 2. választókerületben sem lefutott a választás.
© 2025 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés